Prémium egészségügyi szolgáltatások a COVID területén

2019 Novel Coronavirus (2019-nCoV)

Hogyan védekezhetek a fertőzéssel szemben?
Otthonától távol, zárt terekben, vagy ahol több emberrel is találkozhat, viseljen többrétegű, orrot és szájat is takaró, mosható textilmaszkot!

Tartson távolságot másoktól (a velünk egy háztartásban élőket leszámítva udvarias távolságtartás), kerülje a nagy létszámú rendezvényeket, ahol szoros kontaktusba kerülhet másokkal!
Mosson kezet rendszeresen és alaposan, legalább 30-40 másodpercig szappannal és folyóvízzel, vagy tisztítsa meg kezét alkoholos kézfertőtlenítővel! Minden olyan esetben, ahol több emberrel találkozhat, vagy ahol több ember is megfordul (pl. munkahelyen, iskolában, üzletekben, vagy utazás alkalmával) érdemes fél óránként kezet mosni, kezet fertőtleníteni! Szintén mosson, fertőtlenítsen kezet azonnal, miután beért a munkahelyre vagy hazaért, továbbá étkezések előtt, tüsszentés, köhögés, vagy orrfújás után, betegekkel való érintkezés előtt és után!

Szemhez, szájhoz, archoz csak kézmosás után nyúljon!
Szellőztessen rendszeresen!
Otthonában rendszeresen tisztítsa a gyakran megérintett felületeket (pl.: asztalok, kilincsek, kapcsolók, WC-k, csapok, mosogatók, távirányítók, mobiltelefonok)!
A fertőzésnek kitett textíliák mosása minimum 60 °C-on ajánlott!
A gyermekek által használt játékok, eszközök napi fertőtlenítő tisztítása javasolt!
Kerülje az olyan zárt légterű helyiségeket, ahol nagy a tömeg!
Lehetőség szerint csökkentse, vagy zárja ki a beteg (gasztroenterológiai, vagy felsőlégúti tüneteket mutató) emberekkel való találkozást!

Hogyan vigyázhatok a környezetemre?

Betegen ne menjen be a munkahelyre, ne engedje gyermekét közösségbe (óvodába, iskolába)! Köhögéskor, tüsszentéskor használjon papírzsebkendőt, amit használat után azonnal dobjon el! Amennyiben erre nincs lehetősége, ne a kezébe köhögjön, tüsszentsen, hanem közelről a behajlított kar könyökhajlatába! Viseljen maszkot és tartson udvarias (1,5-2 méter) távolságot másoktól!

Amennyiben Ön beteg, tartson távolságot másoktól!
Tartózkodjon a másokkal történő szoros fizikai érintkezéstől!
Lehetőleg használjon külön WC-t és mosdót, ha ez nem megoldható, minden használat után javasolt a fertőtlenítés!
Használjon külön étkészletet!
Használjon külön törülközőt!

Melyek a leggyakoribb tünetek?

A felsőlégúti tünetek (torokfájás, száraz köhögés) megjelenését gyakran gasztroenterológiai tünetek (hányinger, hasmenés) előzik meg. Jellemző tünet még a lázas, levert állapot, az izomfájdalom, valamint a szag- és ízvesztés, fejfájás, légszomj. Amennyiben a fenti tünetek bármelyik kombinációját észleli magán, vegye fel a kapcsolatot telefonon a háziorvosával.

Mi a teendő a tünetek észlelésekor?
Keressen fel minket vagy háziorvosát a biztos diagnózisért.

Fertőzőképesség
A beteg a tünetek megjelenése előtt, továbbá a PCR-teszt pozitívvá válása előtt pár nappal már fertőzőképes lehet és maga a fertőzés is csak ez után mutatható ki. A megfertőzött személyből a fertőződés/kontaktus utáni 5. és 7. nap között lehet nagy biztonsággal kimutatni a vírust.

Mi betegeink mellett hozzátartozóinak vagy kontaktjaiknak is kétpontos szűrést kínálunk!

Kockázatok
Mi a teendő, amennyiben koronavírussal fertőzött személlyel érintkeztem (kontakt)? 
Ebben az esetben kövesse az Nemzeti Népegészségügyi Központ iránymutatását kövesse! https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/567-eljarasrend-a-2020-evben-azonositott-uj-koronavirussal-kapcsolatban

Bármely tünetmentes személyt, aki az új koronavírussal valószínűsített vagy megerősített beteggel szoros kapcsolatba került, járványügyi megfigyelés alá kell helyezni a betegségre jellemző láz és légúti tünetek esetleges megjelenésének azonnali észlelése érdekében. A kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya a járványügyi vizsgálat során megkeresi a valószínűsített/megerősített esettel kontaktusba került személyeket, és a megerősített vagy valószínűsített COVD-19 beteg tüneteinek fennállása idején és a maximális elővigyázatosság érdekében a tünetek kialakulását megelőző két napban szoros kapcsolatba került személyeket 10 napig járványügyi megfigyelés alá helyezi. A szoros kontaktok otthonukban kerülnek járványügyi megfigyelésre, amennyiben erre lehetőség van. A járványügyi megfigyelés a jelenlegi szabályozás szerint nem oldható fel 10 napon belül 2 negatív PCR teszttel sem.

Ha a járványügyi megfigyelés alatt a COVID-19 megbetegedésre jellemző klinikai tünetek jelentkeznek, akkor a kontakt személyt valószínűsített fertőzöttnek kell minősíteni. Ha a valószínűsített fertőzött esetében a járványügyi megfigyelés ideje alatt a laboratóriumi vizsgálat igazolja a COVID-19 fertőzést, akkor a kontakt személyt megerősített esetnek minősítik, ebben az esetben az egy háztartásban élő családtagjai szoros kontaktként járványügyi megfigyelésre kerülnek, a fentebb írtaknak megfelelően.

A járványügyi megfigyelés leteltekor nem szükséges az intézkedés alá vont személynél laboratóriumi vizsgálatot végezni, kivéve az egészségügyi ellátórendszerben és az ápolási és gondozási intézményekben ellátott/gondozott vagy dolgozó tünetmentes szoros kontaktokat. A Semmelweis Egyetem egészségügyi dolgozói és betegellátásban résztvevő hallgatói számára ez a vizsgálat terítésmentes.

Magas kockázatú expozíció (szoros kapcsolat):

A COVID-19 fertőzöttel egy háztartásban élő személy;
A COVID-19 fertőzöttel közvetlen fizikai kapcsolatba került személy (pl. kézfogás útján);
A védőeszköz alkalmazása nélkül a COVID-19 beteg fertőző váladékával érintkezett személy (pl. ráköhögtek vagy szabad kézzel ért használt papír zsebkendőhöz
A COVID-19 fertőzöttel személyes kapcsolatba került személy (kevesebb, mint 2 méteren belüli távolság és 15 percnél hosszabb idő, pl. közös étkezés, kávézás, cigarettázás);
A COVID-19 fertőzöttel zárt légtérben (szellőztetés és védőfelszerelés használata nélkül) együtt tartózkodott személy (kevesebb, mint 2 méteren belüli távolság és 15 percnél hosszabb idő) [pl. iskolai osztályterem, irodai megbeszélés, kórházi váróterem);
Az előírt egyéni védőeszköz alkalmazása nélkül a COVID -19 beteg közvetlen ellátásában/gondozásában részt vett egészségügyi, vagy ugyanezen módon a COVID – 19 beteg mintáit kezelt laboratóriumi dolgozó

Milyen vizsgálat mutatja ki, hogy átestem-e már a fertőzésen?

Szerológiai, vagyis vérvizsgálat szükséges ahhoz, hogy megállapítható legyen átesett-e már valaki korábban – akár tünetek nélkül – a fertőzésen.

Hogyan lehetséges a COVID-19 ellenes antitestek kimutatása?

A COVID-ot okozó vírus elleni ellenanyagok (antitestek) kimutatása segít abban, hogy el lehessen dönteni, valaki átesett-e a fertőzésen. Fontos azonban tudni azt, hogy a vírus elleni antitestek sokfélék és a vírus eltérő részei ellen hatnak. A kereskedelmi forgalomban levő kitek eltérő antitesteket mutatnak ki a vérből, ezért sokszor a velük kapott eredmények is eltérők. Ennek különösen a Pfizer és a Moderna oltás kapcsán van jelentősége. Az oltás hatásaként a vírus S-fehérjéje ellen termelődnek antitestek. A Magyarországon eddig használt tesztek jelentős része viszont nem (elsősorban) az S-fehérje elleni antitesteket detektálja, ezért lehet, hogy valakinél az oltás után sem lehet ezekkel antitestet kimutatni. Ehhez S-fehérje elleni antitestet kimutató reagenst kell használni.

Összefoglalva: a korábbi reagensek alkalmasak arra, hogy a valódi COVID-fertőzöttséget igazolják. A Pfizer és a Moderna oltás hatékonyságát viszont újabb, az S-fehérje elleni antitesteket detektáló reagensekkel kell tesztelni.
Nálunk több féle vizsgálat elérhető! Sőt már a T-sejtes immunválaszt is vizsgáljuk!

Milyen vizsgálat mutatja ki, hogy koronavírusos vagyok-e?

Az ún. PCR-mintavétel a ma ismert legtévedhetetlenebb módja a fertőzés kiszűrésének, ugyanis ez a teszt képes kimutatni a vírus örökítőanyagát.

Mi az a LAMP és PCR-vizsgálat?

A LAMP és PCR-mintavétel képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. Ennek során a páciens légúti (garat és orr) váladékából mintavételi pálcával képzett szakemberek mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A folyamat pár másodperces kellemetlenséggel jár, de nem okoz fájdalmat. Fontos, hogy a mintavételt csak erre képzett szakember végezze el, önmagunknak nem tudjuk levenni a szükséges mintát!

Mire figyeljek PCR-vizsgálat előtt?

A szűrés előtti 6-10 -órával már ne egyen, ne mosson fogat, de vizet is gyógyszerei bevételére ihat a vizsgálat előtt. Ezzel akár 20-30% lehet emelni a vizsgálat hatékonyságát és sikerességét.

Mikor érdemes PCR-mintavételt készíttetni?

Ha Ön szoros kapcsolatba került igazolt COVID-19 fertőzöttel (lásd fentebb: magas kockázatú érintkezés) 
Amennyiben gasztroenterológiai tünetek után felsőlégúti tünetek jelentkeznek Önnél.
Szag- és ízvesztés esetén, amennyiben lázas, vagy a gasztroenterológiai/felsőlégúti tünetek is megjelennek.
Lázas, levert, rohamosan romló állapot esetén.

Hol kérhetem a PCR vizsgálatot? Mire érdemes figyelni a fizetős szolgáltatások kiválasztásakor?

Olyan mintavevő helyet érdemes választani, ahol képzett szakemberek végzik a vizsgálatot és szakképzett személyzet veszi le a mintát. Nálunk csak ilyen csapat végzi!

A több, mint egy éve tartó koronavírus világjárvány során napi szinten találkozunk olyan kifejezésekkel, amelyeket a korábbi életünkben sosem hallhattunk, használatuk inkább csak a kórházakra, laboratóriumokra, kutató egyetemekre korlátozódtak.



Ezért úgy gondoltuk, összeszedjük és értelmezzük azokat a fogalmakat, amelyeket nap mint nap hallhatunk, hogy segítsük a tájékozódást a vizsgálatok, leletek és a koronavírus világában.

Antigén - Az antigén olyan anyag, amely immunválaszt, ellenanyag termelődést vált ki.

Vírus nukleinsav – DNS (dezoxiribonukleinsav), vagy RNS (ribonukleinsav), a vírus genetikai anyaga, amely a vírus fehérjéket kódolja, és amely szükséges a vírus osztódásához. A vírusok többsége RNS-vírus. A SARS-CoV-2 koronavírus burokkal rendelkező, úgynevezett pozitív-szálú RNS-vírus.

Nukleokapszid-fehérje – más néven N-fehérje. Védi a vírus RNS-t. Mivel konzervált (nem változékony), a különböző teszteken gyakran mérési célpont az N-fehérje ellen termelődő antitest.

Spike-protein / S-fehérje - Tüskefehérje, a koronavírus felszíni fehérjéje, amelynek segítségével hozzákapcsolódik az emberi célsejtekhez és képes bejutni azok belsejébe szaporodás céljából. A vakcinafejlesztések fő célpontja.

Antitest - Más néven ellenanyag, az immunrendszerünk által termelt fehérjemolekula, amely az immunválasz részeként segít felismerni és semlegesíteni a szervezetbe került idegen anyagokat (pl. baktériumok, vírusok stb.) Mindegyik antitestünk speciális, egy meghatározott kémiai szerkezetet ismer fel a behatoló sejten, részecskén vagy víruson.

Neutralizáció - Az a folyamat, melynek során a képződő antitestek semlegesítik az antigéneket.

Vírus neutralizáló antitestek – olyan semlegesítő ellenanyagok, amelyek képesek megakadályozni a vírus sejtbe való bejutását, azzal, hogy a megfelelő vírusfehérjékhez pl. a koronavírus tüskefehérjékhez kötődnek.

Antitest / Ellenanyag vizsgálat - Természetes (fertőzés, antigéninger) vagy mesterséges úton (védőoltás során) keletkezett ellenanyagok vizsgálata vérből, amely irányulhat a SARS-CoV-2 elleni IgG vagy IgA/IgM immunoglobulin osztályú humán antitestek kimutatására, vagy ezen belül egy sokkal informatívabb, speciális ellenanyag kimutatására is nagy teljesítményű automatákon. A magasabb specificitású, jobb minőségű tesztek a vírus S1 proteinje (tüskefehérje) ellen termelődött antitestet mutatják ki.

Anti-SARS-CoV-2 S RBD ellenanyag teszt - A vizsgálat a SARS-CoV-2 vírus S1 protein speciális része (RBD) ellen termelődött antitestet mutatja ki. Egyszerűbben, a semlegesítő ellenanyagokat vizsgáló teszt vérmintából, fertőzés után, oltás után (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Szputnyik, Sinopharm).

RBD ELISA teszt – lásd Anti-SARS-CoV-2 S RBD ellenanyag teszt.

Neutralizáló/semlegesítő antitest mérés - lásd Anti-SARS-CoV-2 S RBD ellenanyag teszt.

Titer - Egy oldat titrálással meghatározott koncentrációja (pl. antitest mennyisége/koncentrációja a vérben).

Kvalitatív módon mérő teszt – Pozitív vagy negatív eredményt ad attól függően, hogy jelen van, vagy nincs jelen a mintában a keresett marker (pl. fehérje vagy nukleinsav).

Kvantitatív módon mérő teszt - Számszerűen is meghatározható mennyiség/érték (pl. a mintában jelen lévő vírus kópiaszáma) alapján ad pozitív, vagy negatív eredményt.

Antigén gyorsteszt - A vírusfehérjéket kvalitatív módon mutatja ki orr-garat mintából oldalsó áramlású (laterális) immunokromatográfiás vizsgálatokban.

SARS-CoV-2 Pozitív Antigén (Ag) gyorsteszt - a vizsgálat során az orr-garat mintából kimutatható a SARS-CoV-2 vírusantigén jelenléte. Az egyén fertőzött és nagy valószínűséggel fertőzőképes.

SARS-CoV-2 Negatív Antigén (Ag) gyorsteszt - a vizsgálat során az orr-garat mintából nem mutatható ki a SARS-CoV-2 vírusantigén jelenléte. Tünetes páciens, illetve igazoltan pozitív kontakt esetében javasolt a SARS-CoV-2 PCR teszt elvégzése

SARS-Cov2 PCR teszt (RT-qPCR módszerrel) – A vírus örökítő anyagát (RNS-t) reverz transzkriptáz kvantitatív polimeráz láncreakcióval detektáljuk orr-garat váladék mintából. A legspecifikusabb és legérzékenyebb vizsgálati módszer a vírus jelenlétének igazolására.

SARS-CoV-2 Pozitív PCR teszt - a vizsgálat során a mérési tartományban kimutatható volt a vírus RNS a mintában. Az egyén fertőzött és nagy valószínűséggel fertőzőképes.

SARS-CoV-2 Negatív PCR teszt - a vizsgálat során a mérési tartományban nem volt kimutatható vírus RNS a mintában. Az eredmény értelmezésekor figyelembe kell venni az előzményeket és megfontolni a 48-72 órán belüli ismételt mintavételt.

RT-qPCR

Nemzetközileg elfogadott nagy pontosságú vizsgálat! Utazáshoz ezt javasoljuk!

Antigén gyorsteszt 

Nemzetközileg csak részben elfogadott.
Akár 99% specificitás és szenzitivitás. Gyermekeknek speciális vizsgálatunk van!

Antitest IgM/G

Nem vagyunk koklerek, csak diagnosztikai céllal végzünk, nem neutralizáló antitest vizsgálatot.

Post-COVID holisztikus ellátás

A COVID-19 fertőzés a tüdők érintettsége mellet akár más szerveket is károsíthat, ezzel növelve a hosszú távú egészségügyi problémák kockázatát. Okozhat szívizomgyulladást, amelynek szövődményeként felléphet szívelégtelenség.

A post-Covid szindróma tünetei
A pácienseknél az akut fertőzést követően 4-6 hét múlva is jelentkezhetnek panaszok. Ebben az időszakban a leggyakoribb tünetek a fáradékonyság, nehézlégzés vagy mellkasi fájdalom, koncentrációs zavarok, álmatlanság vagy rémálmok. Amennyiben panaszok a fertőzés lezajlása után 12 héttel is jelentkeznek, akkor a szakirodalom szerint ún. long-COVID (vagyis hosszú COVID) szindrómával kell számolnunk.

A post-COVID szindróma egyéb tünetei
A fertőzésen átesett betegeknél szív- és érrendszeri, tüdőgyógyászati, neurológiai késői tüneteket, valamint pszichés problémákat diagnosztizáltak az akut fertőzést követően. Az eddig felsorolt tünetek mellett jelentkezhet még:

gyors pulzus
szívdobogásérzés
izomfájdalom
fejfájás
köhögés
szaglás- és ízérzés-vesztés
alvás-, koncentráció- és memóriazavar
kiütés
hajhullás
szédülés
fülzúgás
hallószervi panaszok (fülzúgás, hallásvesztés, szédülés)
ún. brain-fog (korai demenciás tünetek)

Melyek lehetnek az érintett szervrendszerek?

Szív: képalkotó eljárásokkal szívizomzat-károsodást lehet kimutatni, akár azoknál a pácienseknél is, akik enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget. Ezen izomeltérések növelik a szívelégtelenség és egyéb szívszövődmények kialakulásának kockázatát.
Tüdő: a fertőzötteknél kialakuló tüdőgyulladás gyakran eredményezi a tüdő légcseréjét végző alveolusok (tüdő-léghólyagocska) károsodását, ezzel hosszú távú légzési problémákat okozva.
Agy: még fiatalkorúaknál is leírták a stroke, fokozott görcskészség és Guillain-Barre-szindróma kialakulását – ezen utóbbi egy olyan állapot, ami átmeneti bénulást okozhat az alsó végtagtól kezdődően. Egyes vélemények szerint a COVID-19 a Parkinson- és Alzheimer-kór kialakulásának rizikóját is fokozza.
Alvadási és érrendszeri károsodások: a koronavírus fertőzés fokozza a vérrögök kialakulásának veszélyét, így szívizom, agyi vagy tüdő-területek elhalását okozzák (megnő a szívinfarktus, stroke, tüdőembólia esélye )

Milyen arányban fordulhat elő a post-COVID szindróma?
Tanulmányi adatok szerint az emberek mindössze 65% tér vissza korábbi egészségi szintjére a fertőzést követő 1 hónapon belül.

Kiknél fordulhat elő a post-COVID szindróma?
A post-Covid szindróma bárkinél előfordulhat életkortól, nemtől függetlenül.

A post-COVID szindróma kezelése
Amennyiben COVID-19 utáni kivizsgáláson igazolódik a post-COVID szindróma, az egy hosszas rehabilitáció kezdete. A pulmonológiai rehabilitáció része a rekeszizom működését támogató légzőgyakorlatok. A fizikai aktivitás fokozatos bevezetése rendszeres vérnyomás- és pulzusellenőrzés mellett javasolt. Néhány esetben pszichés állapot javítását szolgáló módszerek alkalmazására is szükség lehet. Az elhúzódó emésztési zavar és hasmenés dietetikai rehabilitációt igényelhet.

POST-COVID-19 SZŰRŐCSOMAG

Szív- és érrendszeri rizikóelemzés – SCORE rizikó meghatározása
Fizikális belgyógyászati-kardiológiai vizsgálat
Szívultrahang vizsgálat tájékozodó jelleggel
Vérnyomásmérés
EKG (nyugalmi)
Nagylabor vérvizsgálat
Vércukor, nátrium, kálium, vesefunkciót jellemző adatok (karbamid, kreatinin, húgysav), pajzsmirigyhormon (TSH), összfehérje, albumin, összkoleszterin, LDL-koleszterin, HDL-koleszterin, trigliceridek, májfunkciót jellemző adatok (összes bilirubin, GOT (ASAT), GPT (ALAT), Gamma-GT), alkalikus foszfatáz, alfa-amiláz, süllyedés, minőségi vérkép), vizeletvizsgálat, vas, transzferrin, CRP (C reaktív protein), Laktát-dehidrogenáz (LDH)
SARS-CoV-2 IgG antitest vizsgálat vérből
A SARS-CoV-2 új koronavírus spike receptor-kötő fehérje ellen termelt specifikus IgG antitestet mutatja ki.
Indikáció:
COVID-19 megbetegedés utólagos igazolására
A pozitív eredmény igazolja, hogy a szervezetben az új koronavírus elleni ellenanyag jelen van, így a lelet felhasználható a védettségi igazolvány igénylésénél a 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet alapján.
Oltás után megjelentek-e a specifikus antitestek, ebben az esetben javasolt az oltási dokumentációban írtak alapján a teljes védettség kialakulásának várható ideje után mintát venni (pl. a PFIZER / BIONTECH Comirnaty esetén a 2. oltás után minimum 7 nappal)

A vizsgálat nem alkalmazható a következő esetek megválaszolására:
Aktuális fertőzőképesség meghatározása – ehhez légúti mintából vett PCR–vizsgálat szükséges!
Nem különíti el a korábban lezajlott infekciót az éppen aktívan zajló fertőzéstől! 

Pontos

Saját igényeihez mért ellátásban részesítjük!

Gyors

Nem ígérünk ultragyors gyógyulást, de jelentős tapasztalatunk alapján legtöbb betegünk tünetei gyorsan csökkennek.

Gyógyszerek

Hagyományos és nem hagyományos gyógyszereket is használunk.

Long vagy hosszú COVID

A COVID-19 betegséggel összefüggésben számos keringési, légzőrendszeri, központi idegrendszeri és véralvadással kapcsolatos szövődmény ismert.

A koronavírus-fertőzés szövődményeként kialakuló szívizomgyulladás egészen enyhe, tünetmentes lefolyású is lehet, azonban szívritmuszavarral vagy súlyos esetben hirtelen szívleállással is járhat. A kardiológiai szövődmények előzetes figyelmeztető tünetek nélkül is jelentkezhetnek.

A fertőzés lehetséges következménye a véralvadási zavar. Ez megnyilvánulhat egyfelől fokozott vérrög-képződésben (mikrotromboembólia), mely az erek és kapillárisok elzáródását okozhatja, vagy fokozott vérzési hajlamban is. Ez a jelenség állhat a COVID-19 fertőzötteknél gyakan tapasztalható szervi károsodások (máj, vese, bélrendszer stb.) mögött is.

A POST-COVID vizsgálat célja, hogy a lezajlott koronavírus-fertőzés után képet kapjunk a szervezetünkben uralkodó gyulladásos állapotokról, a szívizom érintettségéről, valamint az esetlegesen kialakult véralvadási zavarokról.

A csomag egyes elemei (kardiális tropononin, CK-MB) a szívizomgyulladás illetve szívizom-károsodás fennállásáról és mértékéről tájékoztat, míg más paraméterek (vérkép, LDH, hsCRP) a szervezet általános gyulladásos állapotáról, illetve az esetlegesen kialakuló szövetkárosodásról adnak képet. A vírusfertőzés következtében kialakult vérrögök bomlása során felszabaduló D-dimer mérésével megtudhatjuk, hogy volt-e fokozott vérrögképződés, illetve szükség van-e további klinikai vizsgálatokra.

A koronavírus-fertőzés szövődményei között a szakirodalom kiemeli a májszövet károsodását és a vesefunkció beszűkülését, a csomagban ezért helyett kaptak a májfunkciós (GOT, GPT, GGT, bilirubin, konjugált bilirubin), valamint a vesefunkciós (kreatinin, e-GFR) paraméterek is.

A fertőzés és a következményes gyulladás jellegzetesen megemeli a ferritin koncentrációját, mely kockázati tényezője a koronavírus szövődményeinek. A ferritinszint mérésével képet kaphatunk a visszamaradt gyulladásos állapotról.
Kiknek javasoljuk a vizsgálatot?

Azok számára javasoljuk a vizsgálatot, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen. Mivel a vírus a tünetmentes fertőzötteknél szintén nagy arányban okozhat szövődményeket, így számukra is fontos lehet a vizsgálat.

Sportolók esetében különösen ajánlott a vizsgálat elvégzése, mert a tünetmentes szívizom-gyulladás edzés hatására súlyos tünetekkel járó, akár igen rossz prognózisú szívizom károsodáshoz vezethet.

Ide tartozó vizsgálatolk
nagylabor
D-dimer mennyiségi meghat.
Karbamid
Kreatinin (+ eGFR)
CRP (ultraszenzitív)
Ferritin
Totál bilirubin
GOT (ASAT)
GPT (ALAT)
Gamma-GT
Laktát-dehidrogenáz (LDH)
Kreatinkináz-MB (CK-MB) koncentráció
Kardiális troponin
TSH
D-vitamin

Vizsgálat EBM alapú

Elégedettség

Protokolláris rendszer

COVID-19 PCR, RT-PCR, qPCR

RT-QPCR (REVERZ TRANSZKRIPTÁZ KVANTITATÍV POLIMERÁZ LÁNCREAKCIÓ)

A legspecifikusabb és legérzékenyebb vizsgálati módszer a vírus jelenlétének igazolására, mivel annak örökítőanyagát (RNS) mutatja ki a vizsgált mintából. Kritikus jelentőségű a COVID-19 kezdeti megelőzésében a pandémiás terjedés szempontjából. A koreai COVID-19 esetekből származó tanulmányok szerint az RdRP gének kimutatása alacsonyabb érzékenységű, mint az N gének vizsgálata, ezért ajánlott az N géneket detektáló, nagyon érzékeny RT-PCR módszerek használata. A jelenleg alkalmazott teszt a vírus genetikai állományának 3 szakaszát vizsgálja: kimutatásra kerül az E gén, RdRP gén és az N gén is, így az általunk használt PCR reakció igen nagy érzékenységűnek tekinthető.
A vizsgálattal kapcsolatos legfontosabb információk:

Felső légúti minta (orrból és garatból történő mintavétellel) küldhető vizsgálatra.

A PCR teszt előtt 6 órával kérjük ne étkezzen, ne igyon kávét, üdítőt, alkoholt, ne dohányozzon, ne mosson fogat, ne rágózzon!

A vizsgálat előnyei:

A vírus légúti jelenlétének igazolására a legjobb, gold standardnak tekinthető módszer. Kiváló érzékenység és magas specificitás jellemzi. A fertőzőképesség legjobb vizsgálati módszere.
A vizsgálat korlátai:

A mintavétel speciális mintavételi eszközt és szaktudást igényel, kellően képzett és gyakorlott személy végezheti azt védőfelszerelésben. A nem megfelelő mintavétel álnegatív eredményhez vezethet. A vizsgálat kivitelezése és értékelése magas szaktudást igényel, csak speciális felszereltségű molekuláris diagnosztikai laboratóriumban végezhető el. Mivel a folyamat számos, egymásra épülő lépésből áll, melyek mindegyike több órát is igénybe vehet, ez hosszabb leletátfordulási időt tesz csak lehetővé.

Az RT-PCR a legdrágább teszt a COVID-19 diagnosztikai lehetőségek között. Nagyobb közösség vizsgálatának feltétele a mintavételezési folyamat alapos előkészítése és megszervezése. Nagy tömegű tesztelési igény esetén alternatíva lehet a minták poolozása, ez az esetleges vizsgálati költségeket ugyan csökkentheti, de a vizsgálat érzékenysége is romlik ezzel együtt.

A vizsgálat helyszíne:
Szeged, Kormányos utca 5 vagy otthonában
Időpontok: előjegyzés alapján az étkezési megkötés miatt a reggeli órákat preferáljuk!
Hétvégén is tesztelünk felár nincs!

A vizsgálat ára: 19 500 Ft  60EUR
Angol, olasz, német nyelvű fordítás ára: 3000 Ft 10EUR

Eredmény:
A PCR teszt eredményét következő munkanapon 18-ig belül küldjük ki a Pácienseknek, de általában gyorsítjuk az eredményeket a pontosabb diagnózisért így a legtöbb esetben 24 óránbelül megvannak.

Bejelentkezés:
PCR vizsgálatra bejelentkezés az alábbi telefonszámon: +36 50 1111 813
Kérjük érkezéskor is ezen számon jelezzenek.

A PCR teszt előtt 6 órával kérjük ne étkezzen, ne igyon kávét, üdítőt, alkoholt, ne dohányozzon, ne mosson fogat, ne rágózzon! 

4-24 órán belül eredmény

Az eredmények 4-48h órán belül elérhetőek, függően a mintavétel helyétől és idejétől

Pontos és hatékony mindenesetben

A PCR vizsgálat az aktív COVID-19 -et 93-97% pontossággal tudja kimutatni.

Gyermekeknél is végezhető

A vizsgálatainkat az NNK és a CDC által javasolt technikákkal végezzük.

Majomhímlő diagnosztika Szegeden elsőként

Kritikus helyzetekben a legjobb megoldás?
Tesztelés esküvőkre, rendezvényekre - ünnepségekre és minden olyan helyzetre amikor 1 órán belül kell 99.99% eredmdény, akár kihelyezett formában is!

Az alapok
MI AZ A MAJOMHÍMLŐ?

A majomhimlő vírus (MPV vagy MPXV) egy kétszálas DNS-t tartalmazó zoonózisos vírus, amely emberekben és más állatokban majomhimlőt okoz. A Poxviridae családban az Orthopoxvirus nemzetségbe tartozik. A humán orthopoxvírusok egyike, amelyhez a variola (VARV), a tehénhimlő (CPX) és a vakcinia (VACV) vírusok tartoznak. Nem közvetlen őse és nem is közvetlen leszármazottja a himlőt okozó variola vírusnak. A majomhimlő megbetegedés a himlőhöz hasonló, de enyhébb kiütésekkel és alacsonyabb halálozási aránnyal jár.

A vírus virulenciájában eltéréseket figyeltek meg a Közép-Afrikából származó izolátumokban, ahol a törzsek virulensebbek, mint a Nyugat-Afrikából származó törzsek. A két területen a vírusnak különálló klánjai vannak, amelyeket Kongó-medencei (közép-afrikai) és nyugat-afrikai klánoknak neveznek. 

Emberi majomhimlőt először egy 9 éves kisfiúnál Kongóban 1970-ben találtak, ahol már a himlőt 1968-ban felszámolták. Azóta a bejelentett esetek többsége endémiás volt a a Kongó-medence és a nyugati trópusi esőerdők régiói Afrika.
1996-1997-ben nagy járvány tört ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ezt követően 2003 tavaszán a majomhimlős eseteket jelentettek az Egyesült Államokból. Ez volt az első bejelentett majomhimlő eset  az afrikai kontinensen kívül, a legtöbb beteg a jelentések szerint szoros kapcsolatban állt az importált kisállattal afrikai rágcsálókkal fertőzött prérikutyák.

1970 óta 10 afrikai ország számolt be esetekről.

2017-ben Nigériában volt a legnagyobb ismert járvány, több mint 450 esetet jelentettek. 

Hogyan terjed, mik a tünetek?

A betegek fertőzött állatokkal vagy az állatok testváladékaival (vérrel, nyállal) kerülnek kapcsolatba, a kórokozó belélegezve vagy a bőr apró sérülésein (harapás, karmolás) keresztül jut be a szervezetbe. A vírus emberről emberre leginkább testnedvekkel terjed a bőrön vagy a nyálkahártyán keresztül.

A fertőzés lappangási ideje igen hosszú, általában 4-14 nap, de akár 3-4 hét is lehet. A betegség tünetei:

az enyhe fejfájás,
izomfájdalom,
gyengeség,
esetlegesen légúti tünetek,
nyirokcsomó elváltozások,
és bőrelváltozások.

Az első tünetek könnyedén összetéveszthetőek más megbetegedéssel, pl. megfázással, vagy influenzával, hiszen a himlős megbetegedésekre jellemző kiütések a majomhimlő esetében 1-3 nappal a láz megjelenését követően jelentkeznek. A kiütések főként az arcon és a végtagokon hangsúlyosak, a bőr felszínétől kiemelkednek, váladékkal telik, majd idővel kifakadnak és leszáradnak. A tünetek több hétig, általában 2-4 hétig is eltarthatnak.

A majomhimlő kezelése

Jelenleg nincs specifikus kezelés a majomhimlőre, elsősorbán a tünetek elviselhetőbbé tétele a cél. Amerikai epidemiológusok szerint a szokásos háztartási fertőtlenítőszerek megölhetik a majomhimlő vírust, így a mindennapi higiéniának fontos szerepe van a megelőzésben. 

"Magyarországon is megjelent a majomhimlő-fertőzés, egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a betegséget"

– jelentette be az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Müller Cecília elmondta: azt, hogy a férfi járt-e külföldön, most vizsgálják a járványügyi szakemberek, illetve a beteggel kapcsolatos egyéb körülményeket is. 

Gyors 

Eredmény akár a levételtől számítva 1 órán belül, írásbeli 2-4 órán belül vállaljuk EESZT-be és OSZIR-ba minden pozitív esetet jelentünk.

Hatékony

Jelenlegi adatok szerint a validált a multiplex qPCR technológia pontosabb is lehet a PCR-nál, sőt a szállításnál az esetleges mintavesztés/romlás is csökkenthető.

Kedvező ár

Az RT-qPCR ára alacsonyabb? Igen. Saját  technológiánk nem igényel költséges materiális és humánerőforrást.

Antigén tesztek és gyors tesztek

Gyakran előfordul, hogy a vírus örökítőanyag kimutatásán alapuló PCR-teszt SARS-CoV-2 pozitivitást mutat azután is, hogy az egyén valószínűleg már nem fertőző. A vírus fehérje, azaz az antigén kimutatásán alapuló SARS-CoV-2 pozitivitás jobban korrelál az aktív, a szervezetben osztódó vírus mennyiségével, így pontosabban jelezheti egy egyén fertőzőképességét – állítja egy közelmúltban megjelent preprint közlemény.

SARS-CoV-2 antigén detektáló tesztet használva összefüggés volt kimutatható az antigén tesztek pozitív eredménye és a fertőzőképes számban jelen levő vírus között – szemben a PCR módszerrel kapott eredményekkel. A gyors eredmény és az alacsony költség miatt az antigén-alapú vizsgálat elősegítheti a hatékony tesztelést és a gyors népegészségügyi beavatkozásokat, így a COVID-19 járvány könnyebb kordában tartását.

A légúti terjedéssel COVID-19 pandémiát okozó SARS-CoV-2 tünetmentes (lappangási) időszaka kb. 4-7 nap. A beteg maximálisan fertőző a tünetek megjelenésétől számított 1-3 napon, majd a fertőzőképesség a tünetek kezdete után 7-10 nappal csökken. SARS-CoV-2-vel fertőzött hörcsög modellben kimutatták, hogy a beoltástól eltelt 14 napig kimutatható az állatban a vírus örökítőanyaga, viszont az állat fertőzőképessége jóval hamarabb megszűnik. További 4 másik tanulmány is feltárta, hogy a PCR-al kimutatható és mérhető mennyiségű vírus RNS ellenére, ha a mintából végzett antigénteszt eredménye negatív, a sejttenyészeteket nehezebben lehetett megfertőzni.

Számos SARS-CoV-2 antigén kimutatáson alapuló teszt kapott engedélyt az amerikai gyógyszerfelügyelettől. Több indirekt bizonyíték mutatja, hogy az antigén alapú tesztek eredménye jobban korrelál a fertőzőképességet közvetlenül vizsgáló tenyészet-alapú tesztek eredményével, mint a PCR.

A közelmúltban az interneten elérhetővé vált, még hivatalosan nem közölt tanulmány célja meghatározni, hogy a SARS-CoV-2 antigén teszt (Ag teszt) eredménye mennyiben különbözteti meg a fertőzőképességet értékelő tesztek alapján a fertőző és nem fertőző egyéneket, a PCR módszerrel összehasonlítva.

Alkalmazott tesztjeink

NADAL® COVID-19 Ag Rapid Teszt
Küldetésünk a koronavírus terjedésének lassítása a fertőzések beazonosítása által.
"A NADAL Covid-19 antigénteszt a nagyközönség számára fejlesztettük ki. A termék lehetővé teszi, hogy még több embernél elvégezhető legyen a teszt, ami azt jelenti, hogy a fertőzöttek azonnal beazonosíthatók, és így több ember védhető meg a járvány terjedésétől."
- Roland Meissner, a gyártó Nal von Minden GmbH vezérigazgatója
- A Németországban kifejlesztett NADAL® Covid-19 antigénteszt segíti a koronavírus további terjedésének megelőzését és a laboratóriumok terheinek csökkentését
- A tesztet a gyorsaságán kívül az eredményessége teszi egyedülállóva. A diagnosztikai specificitása meghaladja a 99,9 százalékot, amely arról ad információt, hogy a teszt a vizsgált egészséges egyének közül felismeri-e az összes egészséges egyént.
- Diagnosztikai érzékenysége 97,56 százalékos, ami azt jelzi, hogy a teszt a vizsgált betegek közül mennyire hathatósan ismeri fel az összes beteget.
- A mintát nem szükséges laborba küldeni.
- A teszt bárhol elvégezhető, iskolákban, munkahelyeken, közintézményekben.
- A gyorsteszt nem helyettesíti a laborkörülmények között végzendő PCR tesztelés eredményét, ugyanakkor könnyű használhatósága sokat segíthet a fertőzések időben való azonosításához, így fontos eszköze a védekezésnek. 

ROCHE SARS-CoV-2 Rapid Antigen SD3

A Roche (Magyarország) Kft. a svájci Roche-csoport tagja. Több mint 35 éve szolgálja a magyar egészségügyet. Kutatás-fejlesztési programjaival több mint 100 éve az egészség javításáért dolgozik a cég.
Gyors, pontos eredmény
A Roche SARS-Covid 19 Antigén teszt a koronavírus fehérje kimutatására szolgál és pontosan jelzi az egyén fertőző képességét.
Mindössze 15-30 perc alatt pontos eredményt kaphat.

Előnyök
– Laboratóriumi háttér nélkül elvégezhető
– Orr, orr-garati kenetből készíthető
– 15-30 percen belüli eredmény
– Egyszerű használat
– Szobahőmérsékleten tárolható
– 99,6% specificitás, 94,6% szenzitivitás

Antigén teszt csak gyermekeknek?

Nyálból vett mintából speciális vizsgálatunk is rendelkezésre áll, mely hatékonysága megegyezik vagy jobb, mint a többi tesztünk. 
Felárat a vizsgálatért nem kérünk, de csak 12 év alatt végezzük!
A gyártója dél-koreai, mely garanciát jelent minőségére!

Pontos

94-99% pontosság minden tesztünknél - a PCR vizsgálathoz képest.

Gyors

Eredmény 15 percen belül!

Csak a legjobbat

Csak a legjobbat! A TOP teszteket használjuk német, svájci... forrásból.

Utazás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója 2020. január 30-án nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzetnek nyilvánította a koronavírus-betegség 2019-et (Covid19) előidéző új koronavírus okozta járványt. 2020. március 11-én a WHO megállapította, hogy a Covid19 világjárványnak minősíthető. A tagállamok a vírus terjedésének korlátozása érdekében különböző intézkedéseket fogadtak el, amelyek közül néhány hatással volt az uniós polgárok azon jogára, hogy szabadon mozoghassanak és tartózkodhassanak a tagállamok területén; ezek közé az intézkedések közé tartoznak például a beutazási korlátozások vagy a szabad mozgás jogát gyakorló, határátlépő utasok arra kötelezése, hogy SARS-CoV-2-fertőzés kimutatására szolgáló tesztnek vessék alá magukat. 
A szabad mozgásra vonatkozó korlátozások elfogadása és alkalmazása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog általános elveit, különösen az arányosság és a megkülönböztetésmentesség elvét. Ezen ajánlás célja, hogy megkönnyítse az említett elvek koordinált alkalmazását a Covid19-világjárvány által előidézett rendkívüli helyzetben.

Uniós COVID-19 igazolvány
Az uniós digitális COVID-igazolásra jogosultak a szükséges QR-kódokat Ügyfélkapus hozzáférésükkel és TAJ azonosítójukkal bejelentkezve az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér Lakossági Portál felületén (https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal) keresztül tölthetik le az „Uniós COVID igazolvány” menüpontra kattintva.

Reopen APP
JAVASOLJUK: RE-OPEN APP AZ UTAZÁSHOZ. Ez az applikáció az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai alapján áttekintést nyújt az európai országok egészségügyi helyzetéről. Lehetővé teszi, hogy figyelemmel kísérje a koronavírus helyzetének alakulását az Ön országában és azon túl. Az EU újbóli megnyitása emellett tájékoztatást nyújt az érvényben lévő korlátozásokról, többek között az utazókra vonatkozó karantén- és vizsgálati követelményekről. Ez segít abban, hogy úgy tervezze meg utazását Európában, hogy közben megőrizze biztonságát és egészségét. Magyarul is elérhető itt (https://reopen.europa.eu/hu).  


Étkezés

A legtöbb teszt előtt nem ihat és ehet!

Gyors

Kérje a legmodernebb és leggyorsabb vizsgálatunkat akár 1 órán belüli eredménnyel!

EESZT

Eredményeink EESZT-be töltődnek!

COVID-19 T-sejtes és neutralizáló antitest válaszok

COVID-19 (SARS-Cov-2) elleni valós védettség mérése
A tartós, akár évekig fennálló, COVID-19 (SARS-CoV-2) vírussal szembeni védelem egyik eleme, a vírus elleni memória T sejtes immunitás. Ennek az immuntásnak a meglétét, vérteszttel, ellenőrizni lehet.

T memória sejtek kimutatása  is vérből történik

Az anti-SARS-CoV-2 S RBD ellenanyag vizsgálat, más néven az RBD viszgálat, a SARS-CoV-2 vírus S1 protein speciális része (RBD) ellen termelődött antitestet mutatja ki. Egyszerűbben, ez a semlegesítő ellenanyagokat vizsgáló teszt vérmintából, koronavírus fertőzés után, bármelyik beadott oltás után (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Szputnyik, Sinopharm).

Szeretnénk tájékoztatni, hogy laboratóriumunkban ingyenesen elérhető az angol-nyelvű leletezés az RBD vizsgálat esetében!


COVID-19 (SARS-Cov-2) elleni memória T sejtes immunitás mérés

A tartós, akár évekig fennálló, COVID-19 (SARS-CoV-2) vírussal szembeni védelem egyik eleme, a vírus elleni memória T sejtes immunitás. Ennek az immuntásnak a meglétét, vérteszttel, ellenőrizni lehet.T memória sejtek kimutatása vérből

A COVID-19 (SARS-CoV-2) újra fertőzéstől való hosszútávú védelem fontos feltétele, hogy az oltást (vakcináció), illetve a betegségből való felépülést követően, a szervezetben kialakuljon a vírus elleni védettség. Ezt a folyamatot, a COVID-19 (SARS-CoV-2) ellenes immunitás kialakulásának nevezzük.
Az immunitásnak két fő eleme van:
-a B sejthez kötött, humorális immunitás, mely a vírus ellenes antitesteket jelenti. Kimutatása antitest tesztekkel történik.
- a direkt vírus ellenes sejtes immunitás, melynek fő szereplői, a fehérvérsejtek közül, az úgynevezett T limfociták (továbbiakban T sejt). Kimutatását ld. alább.
A COVID-19 (SARS-CoV-2) fertőzést vagy oltást követően, a szervezet hosszútávú védelme érdekében, az immunrendszerünk olyan T sejteket termel ki, melyek, akár több éven keresztül, „emlékeznek” a COVID-19 (SARS-CoV-2) kórokozóra. Ezeket az „emlékező” sejteket, memória T sejteknek hívjuk. A memória T sejtek alapvető szerepet játszanak abban, hogy a COVID-19 (SARS-CoV-2) vírussal való újra találkozás alkalmával, a szervezetünk a fertőzést tünetek megjelenése nélkül, vagy enyhe tüneteket produkálva leküzdje. Tehát, a COVID-19 (SARS-CoV-2) elleni hosszútávú védettség alapfeltétele, a memória T sejtes immunitás megléte.
A memória T sejtekhez köthető, T sejtes immunitás meglétét az oltást, vagy a betegségből való felépülést követően, a vérből ki lehet mutatni. A kimutatáshoz, a szokásos módon, vénás vért vesznek öntől. A vizsgálat eredménye, a memória T sejtes immunitás mértékét jellemző érték. A leletet, a vérvételt követően, 21 napon belül kapja kézhez.
A leírt teszt jelen pillanatban, a COVID-19 (SARS-CoV-2) fertőzésen átesettek és a „spike” protein ellenes vakcinákkal ( pl. Comirnaty-Pfizer; Moderna COVID 19; Covishield-AstraZeneca stb.) oltottak esetében mutatja ki a memória T sejtes immunitás kialakulását.
COVID-19 (SARS-Cov-2) elleni neutralizáló antitest mérés
A tartós, akár évekig fennálló, COVID-19 (SARS-CoV-2) vírussal szembeni védelem egyik eleme, a vírus elleni memória T sejtes immunitás. Ennek az immuntásnak a meglétét, vérteszttel, ellenőrizni lehet.

COVID-19 (SARS-CoV-2) elleni neutralizáló antitest vizsgálat
SARS-CoV-2 elleni védettség kimutatásában, a neutralizáló antitest vizsgálat az a módszer, aminek tudományosan alátámasztott alapja van (https://www.nature.com/articles/s41467-021-22958-8). A többi antitest vizsgálat eredménye nem mutat összefüggést a vírussal szembeni védettség mértékével. Csak a neutralizáló antitestek azok, melyek meg tudják akadályozni azt, hogy a vírus újra a szervezetbe jusson.
Ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus megfertőzze a szervezetet, a vírus "S" fehérjéje kapcsolatba kell, hogy lépjen az emberi sejtek felszínén levő ACE2 fehérjével. A SARS-CoV-2 elleni vakcináció, vagy a vírussal való fertőzés után az emberi szervezet olyan antitesteket is termel, melyek képesek megakadályozni, hogy a vírussal való újabb találkozás alkalmával, a SARS-CoV-2 vírus bejuthasson az emberi sejtekbe. Ezek, az úgynevezett neutralizáló (közömbösítő) antitestek. A vérben keringő neutralizáló antitestek mennyisége arányos a védettség mértékével. A többi, SARS-CoV-2 elleni antitest mennyisége nem mutat összefüggést a védettséggel.

A vizsgálatot védettségi igazolványhoz elfogadják!

A T-sejt vizsgálatot csak negatív neutralizáló antitest vizsgálat után végezzük, az ismételt vérvétel ebben esetben díjmentes.

Hol érhető el az ellenanyag teszt?

A vizsgálat csak rendelőnkbe érhető el, vagy kiszállásos vérvétellel otthonában

Szeged, Kormányos utca 5, díjmentes a parkolás
A vizsgálat ára
A Centaur vizsgálat ára 13 500 Ft vérvételi díj nélkül. Eredmény 5 munkanapon belül.
A FIA FineCare III Pro POCT gépünkkel: 10 000 Ft  vérvételi díj nélkül. Eredmény 24 órán belül.

FineCare gépünk jelenleg a legpontosabb a Sinopharm (kínai) és más oltások hatékonyságának működésének vizsgálatára.

Tájékoztatjuk Pácienseinket, hogy a tudomány mai állása szerint nem létezik olyan vizsgálat, mely 100%-os biztonsággal meg tudja állapítani az infekciót. Amennyiben a Páciens beteg, rossz állapotban van, köhög, lázas, stb, a vizsgálat nem végezhető el. Ebben az esetben mindenképpen a háziorvost kell értesíteni, aki gondoskodik a beteg további ellátásáról. Előszűrést, biztonsági szűrést nem végzünk.

Pácienseink védelme érdekében Rendelőnkben is kérjük az általános járványügyi szabályok betartását!

A vizsgálatra telefonon és online lehet időpontot foglalni. 

Eredményeink AU/ml és BAU/ml adjuk meg, átváltás a WHO szabályai szerint, valamint megfelelnek a kormányzati előírásoknak

Labor előtt

Általában nem javasoljuk az evést, de gyógyszereit és vizet fogyaszthat! Főként nyáron ez nagyon fontos!

Vizelet vizsgálat

A vizelet vizsgálat középsugárból javasolt, azaz valamennyi a WC-be, majd a maradék a gyűjtőpohárba kerüljön.

Szakellátás előtt

Endokrinológia, kardiológia vagy post-COVID ellátás mindenre kínálunk kedvező árú megoldást.

Antitest vizsgálatok és védettségi igazolvány

 
1. lépés: Laborvizsgálat

Ingyenes kiszállást kínálunk több városban is. Elmegyünk Önhöz, vért veszünk és másnapra eredményt küldünk.

Pozitív eredmény esetén a laborleleten középen, nagy betűkkel található a törvényben megkövetelt mondat:

Az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van.
2. lépés: Kérelem elkészítése papír alapon

Pozitív eredmény esetén mi a laboreredmény mellett elküldjük Önnek a kitöltött kérvényt.

Töltse ki a az állandó személyi azonosító okmány / útlevél számával (ha van), ha ezek a mezők üresek.
Húzza alá, hogy Tértivevényes kézbesítés vagy Levélszekrénybe történő kézbesítés útján szeretné a Védettségi Igazolvány postázását.
Adja meg a levelezési címet, ha az eltér a személyiadat-és lakcímnyilvántartásban szereplő lakcímtől.
1. négyzet bepipálásával igazolja, hogy csatolja a tőlünk kapott lelet másolatát.
2. négyzet bepipálásával igazolja, hogy befizette a 3.000 Ft-ot és csatolja a befizetéséről szóló utalási igazolást.
Dátumozza a kérelmet és írja alá.

A kérelmet az ügyfélkaput használva elektronikusan is kitöltheti. Az online űrlapon kövesse az ott található lépéseket.
3. lépés: 3000 Ft Igazgatási Szolgáltatási díj átutalása a Kormányhivatalnak

A koronavírus elleni kimutatott ellenanyag alapján kiadott igazolvány esetében 3000 forint igazgatási szolgáltatási díjat Budapest Főváros Kormányhivatala 10023002-00301253-00000000 számú számlájára történő átutalással kell megfizetni.
Közleményben tüntesse fel az a Védettségi Igazolvány kifejezést és az igénylő nevét.
Az átutalási igazolást töltse le, ezt mellékelni kell a kérelemhez.

4. lépés: A laboreredmény és a kérelem eljuttatása a kormányhivatalhoz

Három dokumentumot kell beküldenie:

Kitöltött kérelem
Labor lelet
Befizetési igazolás

A fenti három dokumentumot az alábbi módokon lehet benyújtani:

Személyesen beviheti az Önhöz legközelebb eső kormányablakba.
Ügyfélkapun keresztül tudja benyújtani elektronikus formában.

Sajnos a törvény alapján postán nem lehet beküldeni. 


Oltás vagy fertőzés utáni ellenanyag szint méréséhez információk

Oltás után, vagy, ha átesett a koronavíruson, ajánljuk az ellenanyag mérést, mert ezzel kimutathatóvá válik vénás vérvételt követően, hogy milyen mértékben alakult ki az Ön szervezetében védettség a koronavírussal szemben.

A következő esetekben javasoljuk ezt az ellenanyag vizsgálatot (Centaur teszt):

A koronavírus elleni oltás(ok) beadását követően, amikorra a teljes védettség kialakulása várható. Az ellenanyag mérés megmutatja, hogy a megfelelő ellenanyagszint a SARS CoV2 vírus ellen kialakult-e. A mintavétel a különböző oltások esetén kialakult védettségi idő figyelembevétele mellett javasolt.
Ha Önnek volt pozitív PCR teszt által igazolt koronavírus fertőzése – így megtudhatja, hogy mekkora védettséggel rendelkezik.
Ha úgy gondolja, hogy Ön már elkapta régebben a betegséget, de ezt PCR teszt nem támasztja alá – az ellenanyag mérés segítségével igazolható, hogy átesett-e már a fertőzésen, így a vizsgálat eredménye felhasználható a védettségi igazolvány igénylésére a 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet alapján. Ennek bővebb információit alább találja.

Fertőzöttség és minden oltás után kialakult immunválasz mérésére alkalmas. (pl. Pfizer, Moderna, Szputnyik, Sinopharm, AstraZeneca, Johnson&Johnson, CoviShield, CanSino, CureVac)

Víz

Egy 70kg ember napi minimum víz igénye: 1500ml, mely munkától és a klimatikus viszonyoktól függ.

10 perc

Napi 10 perc bármilyen testmozgás sikeresen csökkenti a napi feladotok negatív hatásait.

1kg

1kg zsír 7000kcal.
1kg testsúly csökkenés 2Hgmm-re is csökkentheti a vérnyomást.

A legjobb áron a legjobb minőség, a legjobb szolgáltatáshoz

Árak és leírások

Antigén teszt

8000HUF
  • Orrgarat vagy szájüregi mintavétel
  • 10 perc alatt eredmény 
  • Magas megbízhatóság
  • Tünetek kezdetekor javasolt
  • Kihelyezett mintavétel

COVID-19 PCR Teszt

11000FT
  • Orrgarat vagy szájüregi mintavétel
  • 10 perc alatt eredmény
  • Magas megbízhatóság
  • Utazáshoz is
  • Háziorvosi javaslattal 3000Ft.- kedvezmény

COVID-19 védettség vizsgálat

8500FT
  • Vérvétel szükséges 
  • Számszerű értéket add 
  • WHO érték használat
  • Oltás hatékonyság ellenőrzése
  • Eredmény általában aznap

Renelőnk

Helye

Szeged, Kormányos utca 5

Hívjon

24/7 egészségügyi/ medical assistance
+36 50 1111 813

Email

covid19@sos-24.hu

Írjon nekünk

Gyógyuljon a legjobb helyen velünk!

Címünk

Kormányos utca 5
Szeged, Csongrád-megye 6725

Kapcsolat

Email: ugyvezeto@sos-24.hu
Phone / Telefon: +36(50)1111813 (8:30-18:00)
Fax: küldjön emailt

Nyitvatartás

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök PéntekSzombatVasárnap

Bejelentkezés szerint mindennap akár hétvégén is, sőt akár otthonában is

Üzenet küldése